Blog

Két és három éves kor között érik meg az érdeklődés a rövid történetekre, mesékre. Ez az az időszak, amikor a kicsi már lapozgatja az első könyveit, szeret hallami magáról történeteket, vicces, ritmusos kis meséket, de ami a legjobban leköti, az az állatmese. No nem az Ezópus féle tanítómeséről beszélünk, aminek a végén tisztán és világosan ott van a konklúzió, hanem a kicsiknek való, nagyon egyszerű, kis történetekről, amelyben az állatok a főszereplők.

Gondolom, ismerős mindenkinek az a kép, amikor gyermekünk megfeszült figyelemmel, csak a feladatra koncentrálva rakosgat, illesztgeti a puzzle darabjait, erre mondjuk: se hang, se kép. És milyen igaz, hiszen a képet most kell összerakni apróbb vagy nagyobb elemekből, a zavaró hangokat pedig kizárja a fejecskéjéből, és az előtte álló izgalmas megoldandóra koncentrál. Bekerül a fantázia és kreativitás világába, míg az eredmény meg nem születik.

Bizonyára jól ismert izgalmas jelenet, mikor a kisgyerek megkapja a színes nyomógombokkal ellátott képeskönyvet. Azonnal pezsgő érdeklődéssel fordul felé, éberen fülel, a gombok nyomogatásával fedezi fel a hangokat. Aztán még mese is szövődik hozzá, no meg csodálatos az is, hogy nem csak anya, apa nyomkodhatja, hanem maga a gyerek lendül akcióba.

Az egész varázslat az óvodában kezdődött, és véletlenül kaptam el a jelenetet. Kati néni behúzta a függönyöket, körbe ültette párnákra a gyerekeket, középre keleties hangulatú, kerek faasztalkát állított, és meggyújtotta a mécsest. Hangja halk volt, duruzsoló, megnyugtató és figyelmet megragadó. A kicsik már tudták, mi következik, várokozóan, elnyílt szájacskákkal, nagy szemekkel fókuszáltak az óvónénire. És akkor egyszerre megszűnt a kinti világ, ahogy a mese elkezdődött: a varázslat olyan volt, mintha együtt, az egész csoport óvónénistül, gyerekestül, ölelgetős plüssállatkástul felemelkedett volna egy repülő szőnyegen valahova, ahova csak a képzelet vihet el.

A cím jelen esetben megtréfálhat minket, hisz első ránézésre gondolhatnánk, hogy egy kisgyerekről mondtuk. Ám most a kicsi egyik kedvenc játékáról, az ujjbábkönyvről tettük a dicsérő megjegyzést. No most könyv vagy játék? Járjuk körbe a témát együtt!

Papi, papa, nagyapó, tata – mind az a különleges ember a gyermek számára, aki szinte megfelel a hőn szeretett családi Mikulásnak. No nem azért, mert mindnek nagy szakálla és puttonya van, hanem mert minden vele töltött perc ajándék.

A mese minden időben és mindenkinek segít. Van az úgy, hogy egy egész közösségnek, jelen esetben a kistarcsai „Közösen Értük” Alapítványnak, ahol közel 30 család sérült és halmozottan sérült fiatalokkal él. Mint a mesében, láthatatlanokból láthatókká szerettek volna válni a körülöttük elő városka lakói előtt, és göröngyös utakon, de mindent megtettek ezért. A lenti írás 2019-ben íródott, „Mit tud a mese?” címmel az alapítvány négy éves Mesefolyam projektjének megvalósulása okán.

Kedves kis barátom! Képzeld csak el, ahogy egy napon kilépsz az ajtón, és valami varázslatos történik: a levelek elkezdenek színesre változni, mintha egy tündér megszórta volna őket festékkel! Sárga, vörös, rozsdabarna és narancsszínű levelek mindenhol. Ez az ősz, a természet egyik legszebb időszaka.