Mesekuckó, repülő szőnyeg és különleges családi rituálék
Tudtam én, éreztem már az első gyermekem megszületésekor, hogy a meseolvasás-hallgatás egy finom, intim dolog, hogy mennyire jó, amikor egymásra hangolódunk, mennyire nem mindegy, hogy olvasom, mondom, játszom el a mesét. De akkor mindezt még ösztönösen műveltem. Azóta egyre-másra jelennek meg tanulmányok, cikkek, elmélkedések arról, hogy milyen fontos a meseolvasás körülményeinek megteremtése, és miért.
Az olvasás köré épített ceremónia fontos, mert segít megteremteni egy meghitt, különleges hangulatot, elmélyíti a közös élményt és a ráhangolódást. Biztonságot nyújt és az állandóság érzését, hiszen a mese előtti, utáni szokások megnyugtatják a gyereket, kiszámíthatóvá teszik a napot, és ez érzelmi biztonságot teremt. Tudja, hogy ebéd után, a csendes pihenő alatt, vagy este, a fogmosás, pizsamaosztás után következik a várva várt esemény, amikor a szülő vagy nagyszülő különleges utazásra invitálja őt a mesék birodalmába.
S ahogy elkezdődik a mesélés, úgy csusszanunk át a valóságból a mesevilágba, s a közös idő, a figyelem, a szokások közössége a szeretet és bizalom érzését építi, erősíti. Gyermekünk érzi, hogy ezek értékes pillanatok, kiemelkednek a napi rutinból, és egyfajta ünnepélyesség veszi körül. Egymásnak ajándékozott figyelem és idő, közös élmény, mi lehet ennél szebb a gyerek-szülő kapcsolatban? Ugyanígy működik ez, ha saját történetet, emlékeket, családi legendákat mesélünk nekik.
A kicsi fantáziája, kreativitása szárnyal, és ha be is vonjuk a mese kiválasztásába, vagy interaktív könyvecskét választunk, még inkább örül, hisz ő maga is részese a folyamatnak, nem csak passzív hallgató.
Hogy egyszerűen és hatékonyan tudjuk az ilyen ceremóniákat kialakítani, jó, ha ugyanabban az időpontban történik a meseolvasás, kötődjön napszakhoz, vagy egy folyamat egyik eleme legyen (például a lefekvéshez készülődés része: ha felveszem a hálóruhát, és bebújok az ágyba, megölelem a plüssmacimat, akkor jön anya vagy apa, és mesél nekem. Utána lámpaoltás, és jóízűen alhatok a kuckómban.)
No igen, a kuckó! Annyira szerettük gyerekként, és látom, ma is így megy ez, ha bebújhattunk a sátrunkba (asztalra terített földig érő takarók, ágakra eszkabált lepedők, függönyök, manapság szobasátrak fényfüzérrel)! Amikor már nem csak a szülők meséltek, hanem magunk szórakozására építettünk párnákkal, takarókkal, lámpákkal, teástermoszokkal felszerelt elvonuló helyet, begubóztunk, egyedül vagy testvérrel, baráttal, és faltuk a jobbnál-jobb történeteket. Együtt is olvastunk, hasra fekve, vagy hangosan, ki meddig bírta,.. együtt háborodtunk fel, vagy könnyesre nevettük magunkat egy-egy fura figurán.
Hogy ezek a dolgok megerősítsék lelki, érzelmi biztonságunk a gyerekekkel együtt, tessék elhinni, nagyon-nagyon fontos a közösen kialakított családi ceremónia, a kuckózás, az „együtt éltük át”-érzés, a mindennapi kis biztonság. No és a mese, a drága mese, ami kiragad a hétköznapokból, elrepít varázsszőnyegként és megújulva hoz haza minket.
