Mese minden időben
Az nem mese, hogy a mese nálunk, az alapítványban központi szerepet játszik. Mi úgy élünk a mesékkel, ahogy eredetileg is történt: felnőttek a gyermekeink, felnőttek vagyunk magunk is, a csoportunkban kevés a kiskorú, mégis a mese örömünk egyik legtisztább forrása; út egymáshoz és a különleges világú sérült emberekhez, híd a nagyvilághoz, akik érdeklődéssel és segítőkészen fordulnak felénk.
A mi világunkban egyszerre van az égen a nap és a hold a csillagokkal, közös tevékenységeink alatt és kapcsolatainkban láthatatlan bűvös szálak fonódnak össze. Itt virágnyelven könnyebb beszélni, mint ahogy megszoktuk, egyszerre szólunk hangokkal, érintésekkel, zenével, és miénk a 77. szoba titkának a kulcsa, amivel szépen, óvatosan bánunk, őrizgetjük és nyitogatjuk vele ezt a szobát, amely tele van gyermekeink titkaival, rejtélyeivel. A fiatalok a főszereplők. A szülők az őrzők. Az egekig érő bennünk növő fák és kertek összetartják és átjárást engednek nekünk egyik világból a másikba. Vannak segítőink, vannak jeleink, hogy megtanulhassunk alázattal segíteni és segítséget elfogadni. A mese nyelvét mindegyikünk ismeri, honnan, honnan nem, csak el kell fogadni és elindulni ezzel a hamuba sült tudománnyal.
Az átváltozás csodálatos, megfoghatatlan, de érezhető, borzongató és bizsergető: néha elő kell venned hozzá az eszed, mint az okos lány, de néha elég csak elengedned magad és belesétálnod meztelen a bizalom kék vizű tavába.
A hétköznapok az igazi próbák, szülőknek, családnak, amiket ki kell állni mindenkinek becsülettel. Csinálni kell és nem a hasznon gondolkodni vagy sajnálni önmagunkat, úgy megkeseredik gyorsan a tej a szánkban. A napok bármilyen dolgába derekasan beleállni, a mi életünkben a legszentebb munka. Mindegy, hogy hány fejével riogat a sárkány, mindegy, combig, derékig vagy fejed búbjáig vág a földbe, nekünk ki kell onnan pattanni és minden erőnkkel, ügyességünkkel, fortélyunkkal, lelki magabiztosságunkkal le kell küzdenünk a ránk vicsorgó fejeket. Hogy ez betegség, bürökrácia, bezártság, búbánat, meggondolatlan vagy érzéketlen megszólások, idegenkedések, elhúzódások, testi nyűgök, időhiány, az mindegy is!
A mese az a közeg, ami teret adott a közös tevékenységnek városunk lakóival: gondoljunk az éveken át megrendezett interaktív játékokra, rendezvényekre, mint a Mátyás király udvarában; Mesefolyam Benedek Elek meséivel, szabadtéren és a Csigaházban; Mesés advent; Bűvös meseerdő a juniálisokon; a Kistarcsai Kószáló ügyességi játékai, Hétpróba; mesei elemek feldolgozása a Nyári táborban; bábozás, dramatizálás.
Sok mindent tud a mese, most azt tudta, hogy pár év alatt önmaguk zárt világában elhatárolódott sérültek és szüleik csoportjából egy nyitott, közös élményekre fogékonyabb, megnyilatkozóbb, a külvilágba is aktívan integrálódni akaró, befogadó és kommunikatív csapat lettünk. Hogy kedvenc idézetemet itt megemlítsem Sándor Ildikótól: „A mese maga az igazság álruhában.” És az igazság az, hogy ez nem mese.
