Főleg az ismert kis kedvencek, mint a cica, kutya, madárka, róka, mackó, de a képes szótárakból ismert háztáji és erdei állatok a kedveltek. Ahogy minél több állatos könyvecskét lapozgatunk a gyerekkel, ezek nevei, életkörülményei is egyre tisztábbak lesznek számára, nem beszélve a tulajdonságaikról, jellemzőikről. És itt a lényeg, mert a nekik szóló állatmese egyszerű, pontosan rávilágít egy-egy állat tulajdonságára, és helyzetbe hozva a szereplőket, mindig kiderül, ki a gyenge, félénk, bátor, hős. Ezzel aztán azonosulni tudnak a gyerekek, és el is játsszák sokszor a jeleneteket vagy maguk kreálnak egyet. Beindul a képzelet, a kreativitás, a történetfűzés, a szerepjáték, és tetszetős foglalkozás alakul ki belőle.
A mese felkészít az életre, mindig van egy megoldandó probléma, elakadt szituáció, valami kényes, feszültséget keltő dolog, amit az állatok szájába adunk, hiszen itt az állatok beszélni tudnak. Csak külső jegyeik alapján állatok, tulajdonságaik az embereké. A tér, ahol játszódik, mindent megenged: a mese a végtelen képzeletben, bensőnkben zajlik. Ilyenkor még nem válik külön a fantázia és realitás világa, bármi lehetséges. Az mindenképp, hogy a konfliktusnak meg kell oldódnia, a jó elnyeri jutalmát, a rossz meglakol, és a mese vége kész borzongás és katarzis.
Az az ősi tudás van a mesében, hogy bármikor adódhat nehéz helyzet, próbatétel, ezt gyorsan fel kell ismerni és jól dönteni, hogy oldjuk meg. Kell hozzá bátorság, derekas beleállás, és egy olyan helyzet, ami kipattintja a bennünk szunnyadó életerőt. Nem az a baj, ha félünk tőle, hanem ha meg sem próbáljuk megoldani a problémát.
Természetesen ezt nem kell külön elmagyarázni a kicsinek, hiszen ő érzi, tudja, lereagálja, és ha még beszélgetünk is a mesélés után róla, berögződik a sorok közötti tanítás. Mi helyes, helytelen, nagyon fontos, hogy első években megtanulja, csak ezután sokkal, 5-6 éves korban lehet bonyolultabb a történet, árnyaltabb a figura. Jó, ha azonosítani tudja az emberi tulajdonságokat az állatmesék segítségével (ravasz, ijedős, bölcs, jószívű), és olyan fogalmakat, mint a kitartás, barátság, segítőkészség. Megtanulja az interakciók során megérteni mások és maga érzelmeit, ami nagyban segít a társas készségek gyakorlásában. Az állatmesék csoportos játékra is inspirálnak, ami fejleszti a kommunikációjukat és az együttműködési képességüket.
Az állatmese nem utolsó sorban jó hatással van a kognitív fejlődésre, hiszen előhívja a problémamegoldó készséget, az aktív gondolkodást a megoldásokon, segíti így a kritikai és logikai gondolkodást. Megtanulják megérteni az ok-okozati összefüggéseket, átlátják a történet időszálát.
A kicsik közelebb kerülnek a természethez, az élő világhoz, megtanulják tisztelni az élőlényeket, és megérteni a természet törvényeit (élet körforgása, nappal-éjszaka, évszakok, időjárás változása, állatok szokásai, növényvilág jellemzői…).
Meséljünk könyvből, vagy akár fejből, de jó, ha utána mindig megbeszéljük a hallottakat, látottakat (itt a képeskönyvekre gondolok), és ha százszor kéri a csemeténk, annyiszor meséljük el neki a történetet, hiszen ott van valami, ami még a kis szívét-lelkét izgatja. Készítsünk vagy szerezzünk be kézbábokat, ujjbábokat, vagy plüssfigurákat, és játsszuk el együtt az állatmesét, felejthetetlen emlék lesz! Vonjuk be a család többi tagját is, még intenzívebb lesz az élmény.
Ne feledjük, az együtt eltöltött minőségi idő több a fent felsoroltaknál, a kognitív, érzelmi és társas készségek fejlődésénél, hiszen ha együtt élvezzük a meséket, gyerek és szülő még közelebb kerül egymáshoz, kialakulhat egy jó irányba vivő családi szokás, és a kisközösség biztonságának élménye, ahonnan jó elindulni az élet hétpróbáit megvívni.
