... ha nincs a lányom, akinek elkezdtem mesélni Csodalóról és Kószálóról,
a gödöllôi tanyán élô lovakról, akik közül Kósza, csupa jó szándékból, annyi galibát tud okozni,
hogy Csodának mindig van mit helyrehoznia.
... ha nincs a fiam, akinek tovább meséltem a két ló történeteit, s aki fölvette hangszalagra a
rögtönzött meséket, hogy többet hallhassa, aztán mellém ült, és megvárta, amíg leírtam ôket.
... ha nincs valaki, aki egyetlen rajzzal el tudta mondani mindazt, amit én sok-sok szóval
próbáltam.
... és végezetül, ez a könyv egyáltalán nem jöhetett volna létre, ha nincsenek olyan felnôttek,
akik szeretnének érteni a gyerekek nyelvén, mert tudják, hogy sokat lehet tanulni tôlük - de,
minthogy a fentiek mind voltak, így Csoda és Kósza is itt van a könyvben, már csak olvasni
kell róluk, és néha nyeríteni helyettük, jó hangosan, lószívvel, ahogy ôk is szokták:
Nyiiii-ha- ha-ha- ha-ha
