József Attila álomba bájoló versén nagyon sok kisgyermek nyugodott el esténként, generációkon át. A különleges hangulatú sorok a megszokott esti gyerekszobai képeket idézik fel, mintha a refrénben megjelenő kis Balázs félig lehúnyt pillái alól látnánk a játékokat, ledobott ruhákat, melyek ugyanúgy álomba merülnek, megszemélyesülnek, átkerülnek az éji képzelet és álom összefolyó ködébe. Ezt ismerjük, jó és biztonságos, mint Anyuka jóleső monoton hangjától, ami a révülést hozza. Úgy mormoljuk mi is, mint egy varázslatot, hogy közelségeivel és távolságaival, vágyakozó elkalandozásaival szépen átsegíthessük gyermekünket a pihenés partjaira.
