A kisiskolás előtt egy új világ tárul fel. A játékok sora bővül, bonyolultabbá válik. Megkezdődik nyelvünk hangzó voltának tudatos érzékelése, megfigyelése, annak papírra vetése, a betűk rejtélyes világának felkutatása. Tovább folyik a mondókázás, az élethelyzetek, szokások drámajátékban való megélése, de egyre több a „tudomány” mögötte. Már nem csak eljátsszák, hanem meg is magyarázzák, a nyelv működését analizálják, rendszereket és szabályszerűségeket fedeznek fel és alkotnak. Egyre inkább belép a megismerésbe a valóság és annak tudatos tanulása. A korábbi időszak mondókázós-dalos-mesés egyvelege ideális esetben olyan erős anyanyelvi, kulturális gyökérré képződhet, amelyből az együttműködő iskola segítségével vígan és magabiztosan szökkenhet szárba a szép és igényes, a lényegre törő és szabatos, a választékos és megbecsült egyéni beszéd.
Hagyományos nyelvi kincseinket ezért soha ne feledjük. Mondogassuk, játsszuk – velük együtt – minél többet!
